2012. december 14., péntek

Járat törölve- második rész



Előző bejegyzésemben a budapesti repülőtér, illetve a havazás miatt törölt járatokról írtam.
Liszt Ferenc repülőtér honlapján is közölték, hogy szombat (december 8) reggel 7 órától újraindult a repülőtér, ismét fogad és indít járatokat a Budapest Airport.
Az Iho.hu  szerint:
Teherautóról hajtják a repülőket

A ferihegyi irányítótoronyban még mindig ideiglenes áramforrást használnak.

Pénteken egy műszaki hiba miatt az irányítótorony pinceszinti helyiségeibe betört a víz, és elárasztotta az elektromos rendszereket, emiatt 20 órára leállt a legnagyobb magyarországi repülőtér. Szombaton reggel megnyitották a repteret, ez a ferihegyi légikikötő elkötelezett és kreatív dolgozóinak köszönhető, akik kitalálták: egy teherautóra rögzített generátorral újra világosság lehet a birodalmi lépegetőnek is becézett ferihegyi toronyban. A repülőtéri polgári védelmi szolgálatnak ugyanis van egy mobil áramfejlesztője, ami most rendkívül jó szolgálatot tesz a légikikötőnek.

Sajnos, a kedvezőtlen időjárás  miatt több járat késett, illetve a  több  járatot töröltek.
A  Realitatea.net  a  bukaresti repülőtéren átlag egy órás késésről számol be.
Ugyancsak a Realitatea.net számolt be a Iasi- i repülőtér szerdai  (december 12) bezárásáról, illetve arról, hogy csütörtökön  (december 13-án ) reggel a repülőtér újra működőképes.


 Információk

 Akár utazol, akár vársz valakit, a legbiztosabb a repülőtér honlapján, vagy pedig a légitársaság honlapján a a járatinformációkat követni.

Repülőterek honlapja (járatinformációk kereséséhez).

 
Erdélyieknek gyorslista:

Temesvár www.aerotim.ro

 Légitársaságok

Budapestről induló légitársaságok itt: http://www.bud.hu/utazas/jaratinformacio/legitarsasagok


Alkalmazások okostelefonokra és táblagépekre

Nagyon sok menetrend, illetve flight tracker- alkalmazás van.
Menetrend mobil alkalmazást Apple- Android- Blackberry- re letölthetsz a budapesti repülőtér honlapjáról is. http://bud.hu/
Flight tracker- alkalmazások használatánál ne ess pánikba, ha a gép a várható érkezési idő előtt eltűnik a képernyőről. Nem zuhant le, csak korábban szállt le.

A múlt

Húsz évvel ezelőtt a barátnőm azt a módszert alkalmazta, hogy bekapcsolta a Tv-t, és ha a hírekben nem mondtak be semmit  repülőjáratokról, akkor feltételezte, hogy a férje szerencsésen megérkezett.




Bölcs tanácsok

Először is- bölcs tanács nincs.
Másodszor- hacsak nincs jól működő kristálygömböd, nem tudsz felkészülni a legrosszabbra.  Nem fogod előre látni, hogy kitör Izlandon az Eyafjöll és Európa légiközlekedése napokig lebénul.  Azt sem sejtheted, hogy   ferihegyi irányítótorony elektromos rendszerét működésképtelenné teszi  egy jó adag forró víz. 
Mondjuk ha nagyon sűrű ködben vagy  hóesésben indulsz (indulnál), jóval nagyobb az esélyed arra, hogy a géped késni fog vagy pedig  fel se fog szállni. De  ahogy  Schrödinger macskájáról sem tudod, hogy él-e, hal-e, úgy a repülőgéped pontos indulását/ érkezését se tudod kitalálni.

Mit tehetsz indulás előtt:
Legyen nálad készpénz és- vagy hitelkártya. Élelemre, innivalóra, és- ha már nagy a baj- más repülőjegyre vagy vonatjegyre vagy buszjegyre.  Vedd figyelembe, hogy indulás előtti órákban a legtöbb repülőtársaság  weblapján már nem  lehet online fogadni, és  megtörténhet (mi legalábbis tavaly megjártuk Milanoban), hogy  a repülőtéren az éppen induló járatra jegyért csak készpénzzel fizethetsz , hitelkártyával nem.
Öltözz kényelmesen, rétegesen és mégis elegánsan- ha a repülőtéren kell töltened a következő 48 órát, legalább mutass jól a képriportokban

Túlélőkészlet

Ne legyen sok csomagod, de a kézipoggyászodban legyen túlélőkészlet egy- két napra. Ezt mondjuk elég nehéz megvalósítni  egy laptoptáska méretű kézipoggyásszal  (ld. a Wizzair új kézipoggyász szabályzatát:  Kézipoggyászdíj a Wizz Air járatain).


A túlélőkészletről a vélemények megoszlanak, következzenek a variánsok. Köszönet a közreműködőknek a tippekért, külön köszönet H.Lacinak a képekért.

 





  • Feltöltött mobil, gyógyszer, egy tábla csoki
  • Könyv, dió, csoki, szárított gyümölcs
  • Fogkefe, kávé, pénz és mobil
  • Fogselyem, fültisztító pálcika, hajzselé, Ipad
  • Ragtapasz, Polysporin ,egy kis nem eldobott teásdoboz sürgős orvosságoknak vagy nesszkávé.
  • Spárga, drót, gyufa
  • Ha engednék a kézipoggyászba, akkor svájci bicska (nem engedik, elkobozzák, lásd Kézipoggyász bejegyzésemben a tiltott tárgyak listáját)
  • Tű, cérna, olló – nem engedik. Ld.fent
  • Parfüm, arckrém, hajbalzsam mini csomagolásban
  • Rúzs, alapozó  és sörnyitó
  • Rágógumi, mobil, Ipad
  • Fél liter Unikum egy decis műanyag flakonokba öntve, az egész  20x20 méretű és legfeljebb 1 liter térfogatú műanyag zacskóba csomagolva. Megfelel amúgy a szabályzatnak :  )


Következő bejegyzésemben arról fogok írni, hogy mit tehetsz,  ha már megtörtént a baj. Vagyis,  ha a járatodat átirányították/  törölték

1 megjegyzés:

  1. Абрам Александр üzletember vagyok, aki képes volt újjáéledni haldokló favágó üzletét egy Isten segítségével, akit Benjamin Lee, a hitelkonzultánsnak hívtak. Jekatyerinburgban vagyok Екатеринбург. Nos, vállalkozást akar próbálni, rendezni az adósságát, kibővíteni a meglévőt, pénzre van szüksége az áruk vásárlásához. Problémái vannak a jó hitelkeret biztosításával, szeretném, ha tudnád, hogy Benjamin úr látni fog téged. Ez a megfelelő hely az összes pénzügyi problémájának megoldására, mert élő bizonyság vagyok, és ezt nem tudom csak megtartani magamnak, amikor mások pénzügyi utat keresnek. Szeretném, ha mind kapcsolatba lépne ezzel az Isten által küldött hitelezővel. a többi részben leírtak felhasználásával e nagyszerű lehetőség részese lehet. E-mail: lfdsloans@outlook.com Vagy a WhatsApp / Szöveg + 1-989-394-3740.

    VálaszTörlés

Népszerű bejegyzések