2012. június 8., péntek

Nizza, Franciaország és Nyon, Svájc

Variációk egy témára avagy hogyan jussunk el olcsón  Roger Hodgson koncertjeire 2. rész

múltkori bejegyzésben a volt Supertramp- zenész turnéját ajánlottam.
Most a  koncertturné néhány európai állomására próbálok  jegyvásárlási/ eljutási lehetőségeket bemutatni.
A turné állomásai megtekinthetők itt:
http://www.rogerhodgson.com/documents/tour.html
A Lucca, Olaszország bejegyzésben olvashatjátok a javaslataim első részét.

Koncert Július 21, Nizza, Franciaország

Koncert július 22 Nyon, Svájc

Egyik város közelében sincs fapados repülőtér. Három verziót mutatok be, aki nem művelődni akar, csak olcsón utazni,  olvassa  a második  verziót.

Első verzió- klasszikus repülőjáratok

Fapados légitársaságok esetében azt tanácsoltam, hogy válassz egyszerű utakat, átszállás/ csatlakozás nélkül. Lásd a  Mikor ne foglaljunk fapadost  illetve Fapados alapfogalmak bejegyzéseket.
Amíg a fapadosoknál ugyanannyiba kerül, ha szakaszonként , vagy pedig egy foglalással veszed meg a jegyet,  addig “klasszikus” repülőtársaságoknál olcsóbb, ha egy foglalással veszed meg az átszálló-, illetve a retúrjegyet. Rejtélyes módon néha olcsóbb az átszállójegy, mint a sima.
A mi esetünkben, olcsóbb pl. a Budapest- Zürich- Genf útvonalon repülni,  mint Budapest- Zürich között repülővel, majd pedig Zürich-  Genf útvonalon vonattal közlekedni.
A fenti két koncertre klasszikus repülőtársaságokkal a legolcsóbb verzió Budapest- Zürich- Genf, illetve a Budapest – Lyon- Nizza útvonal, átszállással.
Sajnos, 200 euró alatti utat nem találtam. A legjobb verziók, valamennyi átszállással, tehát  5-13 óra repülőn/ repülőtéren töltött idővel :
Lufthansa Budapest- Zurich- Genf + Genf- Zurich- Budapest 410  CHF
Swiss Budapest- Genf+ Genf- Budapest 1015 RON
AirFrance Budapest- Lyon- Nizza + Nizza- Lyon- Budapest  90.000 Ft
Austrian Budapest- Bécs- Nizza + Nizza- Bécs- Budapest 270 euró
Austrian Bukarest- Bécs- Nizza + Nizza- Bécs- Bukarest 200 euró

És egy átszállós kakukktojás:
Easyjet Budapest- Zurich- Genf + Genf- Zurich- Budapest  1033 RON

Ha valaki- így mulat egy magyar úr alapon- mégis ezt a verziót választja, akkor a genfi repülőtér honlapján találhat információt transzferről, tömegközlekedésől:
http://www.gva.ch/en/desktopdefault.aspx/tabid-67/
Röviden- a genfi repülőtér 4 km-re van a városközponttól. A repülőtéren  felülhetsz a városi buszokra, illetve a vonatra. Jegyek a megállóban levő automatákból vásárolhatók.
A repülőtéren, az érkezési oldalon, az automatából ingyen jegyet vehetsz ki. A jegy 80 percig érvényes a genfi ntömegközlekedésben.
Ha nagyon sokat akartok utazni, érdemes  Swiss Pass -t vásárolni, korlátlan utazásra jogosít Svájc területén. 4, 8, 15, 22 napos változatban vásárolható.
svájci vasúttársaság honlapján megnézheted, illetve meg is vásárolhatod a Genf- Nyon jegyet:  5 CHF.

Ugyanígy, a nizzai  repülőtér honlapján találhatsz információt transzferről, tömegközlekedésől:
http://en.nice.aeroport.fr/Passengers/Directions-and-parking/Getting-to-the-airport/Buses-Shuttles/Travelling-in-Nice
Röviden- 4 euró az egy napos bérlet, 15 euró a 7 napos bérlet, mindkettő érvényes a reptéri buszokra (98, ill. 99 sz. busz). Ha nem akarsz bérletet váltani, akkor a repülőtéren meg kell venned a buszra a jegyet, jegyek a sofőrnél nem válthatók.


Összefoglalva- klasszikus repülőtársaságokkal, átszállással vagy átszállás nélkül, legalább 200-250 euróba kerül  személyenként az út.  Indulás előtti héten kb. ennyi lesz fapadossal is. És akkor már, ha valaki mindenképpen drágán akar repülni, a fentiekből válasszon.
 Utazással eltöltött idő:  5-13 repülőn/ repülőtéren töltött  óra között.  Vonattal néhány perc Genf- Nyon.
Svájcról majd részletesen fogok írni, most gyorsan annyit, hogy Genfet kihagyni bűn.

Második verzió- fapados  repülőjáratokkal egy közeli repülőtérre, majd vonat a célállomásig

Mindkét koncert helyszíne (Nyon, Nizza) olaszországi fapados repülőtérhez (Milánó vagy Torino) van a legközelebb. Tanulság- a térképet figyeld, ne az országot. Ha nem hiszed, számold csak ki, hány km-t utazol Párizs (Beauvais)-tól Nizzáig és mennyit Torinotól.
És akkor a lehetséges repülőjáratok. Ismétlem, a  repülőjegyárak MA és MOST érvényesek, és mivel közeledik az indulás ideje, biztosak lehettek abban, hogy szinte naponta (sőt, óránként is) nőni fognak.
Wizzair Marosvásárhely- Milano július 20: 59 RON,  július i 23: 79 RON
Wizzair Milano- Marosvásárhely  júliusl 23: 209 RON, július i 27: 249 RON
Wizzair Kolozsvár- Milano július  21: 203 RON,  július i 22: 93 RON
Wizzair Milano- Kolozsvár július  23: 113 RON, július  27: 453 RON
Wizzair Temesvár- Milano július  20: 163 RON
Wizzair Milano- Temesvár július 22 : 79 RON július 23 : 169 RON július 25 : 59 RON
Wizzair Arad- Milano július  21: 53 RON
Wizzair Milano- Arad július 24 : 203 RON
Wizzair Budapest- Milano július i 21: 5990 Ft július  22: 9990 Ft
Wizzair Milano-Budapest  júliusi 22,23,24,25:  3590-5590 Ft
Wizzair Bukarest-Milano július  21: 163 RON, július  22: 163 RON,  július  23: 113 RON, július  24: 93 RON
Wizzair Milano-Bukarest július 22, 23, 24: 25: 163 RON
Ryanair Ryanair  Budapest-Milano július 21: 3719 Ft, július 22: 7874 Ft
Ryanair   Milano-Budapest július 21,22,23: 6254 Ft, július 24: 3719 Ft
BlueAir Szatmárnémeti-Torino július 20: 180 RON
BlueAir  Torino-Szatmárnémeti július 27: 440 RON
BlueAir Párizs- Bukarest, Bukarest –Párizs naponta, 80-100 Euro/ jegy
Wizzair Kolozsvár- Párizs július 20,22: 209 RON
Wizzair Párizs-Kolozsvár  július l 23,25: 419 RON
Wizzair  Marosvásárhely-Párizs július  20: 79 RON
Wizzair  Párizs-Marosvásárhely július  23: 339 RON

Akármilyen kombináció lehetséges.

A svájci vasúttársaság honlapja szerint a vonat Milano- Nyon között  23 CHF, Milano- Nizza között 42 CHF.

Összefoglalva- fapados  repülőjáratokkal egy közeli repülőtérre, majd vonattal  a célállomásig a legtöbb  repülőjárattal, ha csak kézipoggyásszal utaztok, 100- 120 euróba kerül  személyenként maga az út, minden költséget  (vonatot, transzfert is) beszámítva. 

Utazással eltöltött idő: repülőutanként 1-2 óra között (kevesebb a repüléssel töltött idő, mint eljutni a repülőtérre), majd 4-5 óra vonattal.

Harmadik  verzió- fapados  repülőjáratokkal egy közeli repülőtérre, majd bérelt kocsival  a célállomásig

Milanoig (pontosabban Bergamoig), illetve Torinoig a második verzióban bemutatott repülőjáratok  akármelyikét választhatjátok.  Több személy esetén, illetve ha nem csak célponttól célpontig utaznátok, érdemes utánaszámolni, hogy megéri- e kocsit bérelni.
Kocsibérésről külön írok majd egyszer, most egy gyors  (és nem nagyon pontos) számolás.
Benzinen kívül a kocsibérlés kb 50 euró egy napra, vagy 110 euró 3 napra. A sztrádadíjak kb 50 euróra rúgnak Bergamo- Nyon-Bergamo esetében, 30 euró Bergamo- Nizza- Bergamo esetében. Parkolási díjak- óránként  minimum 1 euróval számolnék.
Kocsibérléskor a kocsit mindenképpen lefoglalnám itthonról, általában csak egy hitelkártya (ha lehet, MasterCard) szükséges, előleget nem is vonnak.
Én pl. a milanoi (pontosabban a bergamoi) repülőtéren foglaltam már kocsit. A repülőtér honlapján:
http://www.bergamo-airport.com/car-hire.html%20 megnéztem, hogy melyik  kocsikölcsönzőnek van képviselete a repülőtéren.
Avis, HertzEuropcar és Sixt  szerepelt.  Mind a négyük honlapján végigfuttattam a keresést  a nekem megfelelő periódusra, és lefoglaltam a legjobb ajánlatot.
Kocsit foglalni egyébként a Wizzair, illetve a Ryanair honlapján is lehet.

Összefoglalva- fapados  repülőjáratokkal egy közeli repülőtérre, majd bérelt kocsival  a célállomásig a legtöbb  repülőjárattal, ha csak kézipoggyásszal utaztok,  100-120 euróba kerül  személyenként maga az út, minden költséget  beszámítva. 

Utazással eltöltött idő: repülőutanként 1-2 óra között (kevesebb a repüléssel töltött idő, mint eljutni a repülőtérre), majd 3-4  óra kocsival.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések